HTML

Poker és minden más

Poker, bulik, haverok + szó lesz itt mindenről!

Friss topikok

Linkblog

Archívum

2009.06.12. 17:58 Dracoo

Szürke hétköznapok, and partyCsütörtök----->pihiPéntek

2009-06-12 Budapest-Győr-Mosonmagyaróvár

 

Sziasztok!

Kissé rendhagyó blog lesz ez mivel, épp a vonaton ülök a Keletiben és arra várok, hogy induljon. 18:05kor fut ki, legalábbis erősen remélem, ráadásul ezzel átszállás nélkül tudok menni, szal amint végeztem a posttal sztem bevágom a szunyát. Hát sikerült most elég későn hazaindulni, aminek azért megvan az oka. Tegnap buli volt és sikerült fél 1kor kelni:D:D Mielőtt valami megrögzött munkamániás "jóakaróm" küldene egy bemártós emailt a főnökömnek jelentem ma jól megérdemelt(???) jutalomszabadságom töltöm. Na szóval kedden megvolt az első edzés a vizsga óta, naná hogy ismét János-hegy, ismét volt sprint fel a kilátóhoz, de úgy összességében nagyon jól esett, jó sokat futottunk ami nem is baj mert úgy döntöttem egy kicsit pihenésképpen-kicsit lustaságból a héten nem megyek ki a Margitszigetre. Szerdán asszem ennek jegyében délután 4 körül ledőltem "5 percre" pihenni, 8kor sikerült is felkelni, kicsit kétségbe is estem hogy fogok éjjel aludni, aztán ez el is oszlott mikor beültem kicsit pokerezni:)

Na de aztán jött a csütörtök meg a borongós idő, az edzés elmaradt az eső miatt. Persze én felmentem, mert ugye naon lelkes vagyok meg lennt a II. kerületben csak a szél fújt, fenn a hegyen mikor leszálltam meg úgy elkezdett esni az eső, meg úgy fújt a szél hogy még a fedett megálló alá is bevert. Nice bébi, gondoltam magamban legalább hamarabb odaérek az ÁF kolibuliba, ahova haverom invitált. 8-ra vissza is értem az albérletbe ahol kaja-zuhi-puccbavágás után idnultam is a Gellért-hegy oldalába található partyplace-re. Mikor odaértem haverom már javában keverte a Mojitokat, na már itt sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége, mivel az egyik kedvenc italomról van szó:):) Be is bombáztam kicsit több mint egy óra alatt vagy ötöt, szóval hamar sikerült felvenni a partyhangulatot. Kb. éjfél körül mehettünk le az alagsorban rendezett discoba, akkor még elég vállalható állapotban voltam (csajozás szempontjából, voltak is szép számmal), egészen addig még valaki ki nem találta kezdjünk el Jagerezni de ne feleseket igyunk hanem deciket, na ott végem is lett:DD Nemtom mikor jöhettem el, de úgy éreztem mindenképp kajálnom kell valamit megelőzendő az elég sok eséllyel kinéző másnaposságot (wow közben elindult a vonat pontosan, nagy-nagy piros pont a MÁVnak, most megdobbant a szívem hehe). Na szóval kajáltam, talán sajtburgert a körtéren lévő éjjelnappaliba, onnan annyira emléxem hogy ez volt az egyetlen amit le tudtam olvasni (ki tudtam mondani?:D:D) az étlapról, na igen szépen néztem ki. Mikor végeztem célba vettem a 906-os éjszakai busz megállóját, amikor is hív haverom, hol vagyok mert eltűntem ő meg már hazaindult, akkor látom pont szembe jön velem. A buszon ahogy kell be is aludtam, asszem a Margit-híd budai hídfőnél ébredtem, ami pont jó is volt mert egy megálló múlva kellett leszálnom, hiába na részeg ember mindig hazatalál (ha mást nem teleportál), nemde?:D

 

Ma meg mint említettem elég későn keltem, rendeltem kaját meg beültem kicsit pokerezni, na talán az eddig legeseménytelenebb sessiont játszottam a hónapban, gyakorlatilag semmilyen akciót nem kaptam a jó szituációkban sajnos. Pedig elég lazán toltam, főleg elég lazán lopkodtam amit lehetett is hiszen hál isten a fisheken pozícióm volt a feszesek meg a vakjaimon ültek. Egyik magyar srác - aki megjegyzem iszonyat szikla volt - elkezdi nagyon kiismerhető vagyok (asszem épp 37/36/12-őt toltam ami minden csak nem kiismerhető) meg folyamatosan lopkodok, ami igaz is volt de egyszer nem emelt volna vissza, kb 2%-os 3bettel dolgozott--->LOL. Jut eszembe köszönet Romsy-nak aki segített helyes irányba terelni a játékom, örök hála! Kb másfél órát játszottam és nagyon enyhe plusszban zártam. Aztán neki is álltam készülődni - épp most ült be velem szembe egy idiota vén fasz a vonaton, mikor látja hogy laptop van az ölemben és kurva sok hely van, neki pot ide kell ülni. Komolyan mondom ezektől falra mászok, aztán majdnem rá is kúrta a képernyőmre a lenyitható étkezőtálcát.........no komment....Na szóval nekiálltam készülődni, aztán  a fennmaradó időben rendet vágtam a szobámban, takarítottam stb....Menetfelszerelés fel (laptoptáska+utazótáska) and go to the metro. Miért akarják ezek a szórólaposztogatók mindig kb az orromba felnyomni a szórólapjukat mikor látják hogy kurva sok cuccom van, némelyik már annyira agresszívan tolja az ember képébe hogy....na mind1 szusza-szusza:D:D (na most pont ide süt a nap és semmit se látok a képernyőből) Wow az öreg fószer megkérdezte cseréljünk-e helyet hogy lássak,elnézést kérek félreismertem:D:D

Asszem most más nem jut eszembe, inkább elpakolom a gépet és tolok egy szunyát. Amúgy is kell majd otthon az energy, gondolom haverokkal már talán ma este, de holnap biztosan megyünk majd valamerre. Nyílt egy új partyhely Dunasziget-en, talán érdemes lenne megnézni holnap. Ja és letöltöttem egy nagyon jó kis válogatást, ajánlom mindenkinek aki szereti a slágeresebb, ritmusossabb trance-t: Miami Tunes 2009.

Mindenkinek jó hétvégét! CU

 

 

 

 

2 komment


2009.06.08. 09:37 Dracoo

Vizsga, választások, hazatérés és a nem is olyan régmúlt

2009-06-08 Budapest

 

Sziasztok!

 

Rég jelentkeztem, igazából volt annyi dolgom mostanában, hogy gyakorlatilag meghalni se lett volna időm. Remélem most, hogy kitört a nyár több időm lesz szépen vezetni a blogomat.

Választások:

Igazából ami tegnap zajlott csak röhögni tudok már, na nem mert olyan vicces lenne az, hogy az országot hozzá nem értő kiégett kádár-gulyáskommunisták vezetik akik mögött már szinte semmilyen társadalmi támogatottság nincs, hanem inkább kínomban. Lerágott csonton marakodó kutyák és a hatalomhoz végtelenül ragaszkodó, minden nemzeti értéket sárba tipró köztörvényes bűnöző kormány.......Mivé lettél Magyarország? Egy szó mint száz véleményem szerint innen már tényleg csak felfelé vezethet az út.

Vizsga:

Hétvégén ZBK Kempo vizsgán vettem részt Budapesten. Úgy érzem odatettem magam, minden fizikai és szellemi erőmmel oda koncentrálva, a külső körülményeket kizárva. Legfontosabb, hogy bizonyítottam magamnak. Bevallom az elmúlt időszakom nem volt könnyű, eddig nem is nagyon említettem (aki ismer úgyis tudja miről van szó), február végén gyakorlatilag minden téren padlón voltam. Nem lehetek eléggé hálás a Kemponak ezért, nagyon sajnálom azt az időszakot amit kihagytam és nem jártam edzeni. Gyakorlatilag az edzések tartották bennem a lelket a legnehezebb pillanatokban. Köszönök mindent az eddigi edzőimnek, valamint a mostaniaknak, akik segítettek felkészülni mindig és köszönöm hogy megtanulhattam amit eddig tudok. Hiányoznak az mosonmagyaróvári edzések, azok akikkel együtt kezdtem: Balázs, Lampi, Zoli, Gabi, Levi, Barbi és bármilyen is a viszonyunk a Nóri is.....Egyúttal örülök a mostani klubomnak és az ottani társaságnak, hogy megismerhettem őket és hogy hétvégén együtt tehettünk vizsgát.

Otthon:

A vizsga után hazautaztam Mosonmagyaróvárra, az egyik kora esti vonatot néztem ki, pont jó is volt mert átszállás nélkül végigment, ráadásul intercity volt és a pótjegy kötelezettség megszűri az utazóbázist, így nyugodtan tudtam aludni egyet a kicsit több mint kétórás úton, anélkül, hogy a csomagom miatt kellett volna aggódnom. Talán egyszer ébredtem fel egész úton, arra hogy Komáromnál iszonyatos eső van. Gondoltam is magamban ez így marha jó lesz ha otthon is ilyen idő van, eléggé nyári ruhákat vittem haza, gyakorlatilag még csak egy pulcsi sem volt nálam. Szerencsére otthon pár csepp esőt leszámítva nem volt probléma és a levegő sem hűlt le. Este összejöttünk a baráti társasággal, pokereztünk kicsit (amég meg nem untuk, hogy a Lugo mindenkit lehúz a lapmenésével), beszélgettünk, jó hangulatban telt az este. Olyan dolog is történt aminek különösen örülök:)

Körülbelül éjjel fél 2 tájékán mentünk ki a helyi nyitott szórakozóhelyre (ez az egy van Mosonmagyaróváron nincs sok választás), na ott sikerült szerintem vállalhatatlanul berúgni, hozzátenném nem kellett sok hogy a fejembe szálljon, eléggé fáradt voltam. Találkoztam rég nem látott ismerősökkel, tömeg sem volt nagyon, szóval egész kellemes volt. Azt hiszem úgy reggel 5 fél 6 tájékán érhettem haza, de ez nem biztos:D

 

 ......a nem is olyan régmúlt....:

Nem szeretnék részletekbe belemenni, aki közelről ismer úgyis tudja mire gondolok, aki meg nem talán sejti....Igazából beszéljen helyettem egy idézet, külön köszönet az ismeretlen ismerősnek is:) aki mindig meghallgatott és tartotta bennem a lelket (neki ez biztos ismerős lesz):


"Ahogy lassan felnövünk,megtanuljuk,hogy az az ember is (akitől nem is várjuk) okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több,mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét,szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen..sőt,előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd,mert az idő túl gyorsan telik,és elveszítesz valakit,aki közel állt hozzád.Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy,mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc,amit szomorúan töltesz,az egy perc boldogság..amit már sosem kapsz vissza!"

Most már tudok örülni annak ami volt még ha rövid ideig is tartott, az utójáték ellenére is. Remélem egyszer majd mindketten jó érzéssel tudunk visszatekinteni és az fog eszünkbe jutni ami jó volt.....

 

Elnézést minden olyan olvasótól aki szerint kicsit komolyabb lett ez a bejegyzés az eddigiektől eltérően. A jövőben megpróbálom tartani azért a lazább stílust, de néha kell ilyen is és láthatjátok, tudok komoly is lenni ha kell:)

Legyetek jók!

Szólj hozzá!


2009.05.21. 12:10 Dracoo

BKV, dögmeleg, Budapest....na és persze poker

2009.05.21. Budapest

Üdvözlet kedves olvasók!

Hála istennek az albérletem és a munkahelyem között nem kell nagy távolságot megtenni, de így is rá vagyok kényszerítve, hogy igénybe vegyem a BKV csodálatos exklúzív szolgáltatásait busz+metró kombinációban. A buszt nem mindig sikerül, reggel elérni, sőt általában amolyan Murphy-törvény szerint általában mindig az orrom előtt megy el, olyankor sétálhatok a Batthyány térig, meg persze hazafelé is szinte mindig lekésem a metróról wp.

Na a lényeg hogy mikor elérem általában öreg mammerekből áll az utazók 90%-a, amiknek (akiknek???:D) 100%-a csak azért utazik vagy megy valahova mert otthon unatkozik és mint a jó öreg Indy a szent ereklyék felkutatását, ők ezt is amolyan epikus kalandként élik meg, amire persze napokat készülnek. Ez a kaland persze kimerül az "elmegyek a 2 kerülettel arrébb lévő zöldségeshez 2 paradicsomért meg 1 sárgarépáért, mer az én kerületemben nincs elég zöldséges, meg amúgy is a Józsi áruja faszább" ténykedésben. Ők egyben kaméleonok is mert amikor át kell nekik adni a helyet akkor alig bírnak menni, épp hogy holtan össze nem esnek, de amikor aztán a buszra kell futni úgy kilőnek, hogy azt még a NASA rakétakutatói is megirigyelnék. Ja meg a másik amit személy szerint utálok az amikor tolakodnak. A múltkor is, mivel 1 megállót utazom általában beállok az ajtóba, na az öreg addig halálán lévő nénike is úgy döntött leszáll, és úgy arrébb rakott, hogy majdnem nagy ijedségemben  lekopogtam a szituációt. Mikor közöltem vele, hogy ugyan már ha nem lenne gyanús én is leszállok, következett a szokásos "bunkó fiatal add meg a tiszteletet meg a mai fiatalok amúgy se dolgoznak és amúgy is ráérnek" című eposz, személyes véleményem szerint viszont inkább ne szavazzon legközelebb az emeszpére és ne bassza el ezzel sok fiatal jövőjét a nyugdíjat így is-úgy is megkapja tökmind1 milyen kormány jön. Szóval inkább hátraballagtam a hátsó ajtóhoz és leszálltam ott. Az mindenképp pozitív, volt annyi önuralmam ne küldjem el a pi.....ba.

A másik cuki dolog a metrózás. Kezdve a lejáratnál álló nyóc 'átaánost se végzett önjelölt terminátor ellenőrökkel. Kedvencem mikor nekiállnak utánam nyúlkálni mer ő nem látta rendesen a bérletet amit felmutattál, azonnal álljál meg. Múltkor egy ilyen hírónak udvariasan kilátásba helyeztem egy jó kis kéztörést ha azonnal nem engedi el a kezem...ugyanis az idiótája azt akarta mutassam meg a bérletem, de az már nem volt neki gyanús azt a kezem fogja le amiben a bérlet volt, mind1 még az a szerencse, hogy ilyen áldott jó ember vagyok és gyűlölöm az erőszakot:D:D:D Nnnnaaa, a másik amit nem értek, hogy hétköznap reggel/délelőtt az emberek mér futnak/küzdik át magukat a mozgólépcsőn a tömegen, hogy a metróhoz érjenek, mikor úgyis 2 percenként jár a metró....az élet nagy kérdései.....hmmm.

Itt a meleg, hihetetlen nagy a fülledtség a pesti belvárosban, zöldfelület persze minek, minden beton, ez persze a kisebbik probléma. A nagyobbik az, hogy a kedves városlakók/csövesek/kutyatulajdonosok wc-nek nézik a közterületeket. Ha valaki fogyni akar javaslok neki naponta 2 óra kiadós sétát pest belvárosában a szarkupacok és áporodott húgyszagot árasztó pisi-foltok között, amik "jobb" esetben állattól származnak, rosszabb esetben meg.......na mind1 aki lenyomja ezt a kis mini-kalandot, utána gyakorlatilag mindent fog csinálni csak enni nem. Mondjuk sose értettem nagytestű kutyát minek kell belvárosi lakásban tartani, ez kb állatkínzás kategória a másik meg ezek a genetikailag módosított kis tenyérnagyságú kutyafajok valami eszméletlen undorítóan néznek ki.

Pokerről csak annyit, hogy az utolsó 10 ezer leosztásban a tényleges nyeremény és az AllinEV közötti különbség kb 15-16 beülő persze nem pozitív irányban WPWP. <-- ez törölve mert Rolcsó szerint a muckolt lapokat nem veszi bele....igaza van.  Mind1 még így is nagyon jó lesz a hónap, meg lesz még ez jobb is, nem kell elkeseredni pozitívan kell hozzáállni, javaslom minden pokeres kollégának az ilyen hozzáállást.

Nagyjából most ennyi, jók legyetek!

 

Ui.: Azoknak a magyaroknak akik kiutaztak vagy utaznak majd Vegasba a Poker világbajnokság versenyeire sok siker és karkötőkben gazdag időtöltést kívánok.

Cu

 

 

Szólj hozzá!


2009.05.18. 10:08 Dracoo

Poker, OB, stb.

2009-05-18 Budapest

Sziasztok!

 

Elég rég írtam ide, ennek sok oka volt. Múlt szombaton Kempo Magyar Bajnokságon vettem részt Vácon. Nagyon látványos volt, nagyon tetszett, rengeteget tanultam a meccseimből és nagyon jó volt a hangulat. Legközelebbi versenyre is tuti megyek. Egész múlt héten (akárcsak előtte) rengeteget futottam a Margit-szigeten, sikerült is nagyon jól belőni a súlyom szombatra. Vasárnap a pihenésé volt, gyakorlatilag nem csináltam semmit, illetve semmi értelmeset:D:D

A sok edzés mellett játékra is volt időm, elégedett vagyok a szintemen nyújtott teljesítményemmel pokerügyileg. Mind anyagilag (apehnek: természetesen ez mind pléjmoni hehe), mind a játékom fejlesztésének a szempontjából nagyon jól alakul a hónap, talán júniusban feljebb lépek NL50-re de ez még nem biztos, nem akarok semmit elsietni, majd meglátjuk hogy alakul.

Múlt szombaton este, egy haverom megemlítette átjönne este 2 üveg tokaji bor társaságában, mivel nem vagyok semmi jónak az elrontója, bár fáradt voltam a verseny után, nem mondhattam nemet:D Iszogattunk, pokereztünk a neten, egész kellemes volt a bor, jól ellazított, egész hamar be is aludtam.

Hétvégén úgy néz ki hazamegyek Mosonmagyaróvárra, lassan már azt sem tudom merre van:D Na meg egy kiadós bulizás is hiányzik már a haverokkal, rég voltam valahol, jó lenne már kimozdulni egy szombat estén.

 

2 komment


2009.05.11. 10:52 Dracoo

Weekend accomplished

2009-05-11Budapest

Sziasztok!

 

Kicsit rég írtam ide, ennek igazából az volt az oka, hogy a hétvégét végigittam/buliztam/pokereztem. Kezdődött pénteken azzal, hogy az MH (miniszterelnöki hivatal) szervezésében, mint ösztöndíjas foglalkoztatott, az önkormányzati minisztériumban kellett részt vennem egy előadássorozaton. Kellett mert kötelező, még jó hogy ismerősöm szervezi, kérdeztem is mit kap aki nem megy el, nem meglepő módon semmit. Na a lényeg hogy atomunalmas volt, de volt pár jó csaj meg délben vége az egésznek, szal inkább az mint a munkahelyen poshadni.

Első szünetben úgy éreztem szükségem van egy kávé shotra vagy rövid időn belül elszundítok az első sorban, mondtam havernak ugyan mutassa már meg hol a büfé vagy valami automata, meg kísérjen is el, mert nagyon nem szeretném, hogy a kormányőrök vmi terroristának nézzenek és rövid úton pofán vágjanak mer mit mászkálok én ott. Mondta van büfé de egy haverjai is itt dolgozik akihez felmegyünk azt az majd ad kávét. El is indultunk, erre odajön 3 csaj (amiből 2 vállalható:D), hogy ugyan hallották büféről beszélünk, igazán megmutathatnánk hol van. Hát hóóógyne, persze megmutatjuk majd haverom vezet minket. Elég kalandos úton jutottunk el a büfébe, egy biztos ennél az épületnél zavarosabb labirintust még nem terveztek, de komolyan megmondom biztosra vettem nem fogunk visszatalálni, de a csajok sem fognak:D Mikor kb a 3. liftbe szálltunk, már láttam az arcukon a félelmet, meg is jegyeztem most már végetek van viszünk vallatni titeket. A kis barna csaj fél mosollyal meg is kérdezte na és mit kell bevallanunk, én meg rá is vágtam mindent de leginkább a telefonszámod, mondta azt nem de, ha 2 hét múlva megint jövök előadásra és megint megmutatom neki hol a büfé elgondolkodik rajta:D Mondtam neki oké, csak aztán nehogy ne jöjjek mert akkor 100% el fog veszni....

Csajokat ott hagytuk a büfében és elindultunk megkeresni spanom haverjának irodáját, de úgy eltévedtünk hogy az valami kegyetlen még "jó", hogy elvileg olyannal voltam aki ismeri a helyet:D Egy kedves hölgy aki ott dolgozott, útba igazított minket és megannyi kaland után végre elnyertük megérdemelt finom életerőt adó kávénkat. Mire visszaértünk persze vége volt rég a szünetnek, mentek az előadások, de persze lemaradni az égvilágon nem maradtunk le semmi fontosról. A csajok akiket elkísértünk meg már ott ültek benn, igazából nem tudom, hogy találtak vissza, nekem tuti nem ment volna. El is gondolkodtam azon, hogy biztos van az épületben olyan ember aki 1972 óta bolyong és nem találja a kijáratot...hm hát igen a kialvatlanság hülyeséget szül:D Délben húztam enni aztán haza(üres volt a kéró, lakótársaim hazamentek) és kezdtem tolni a pokert, toltam is vagy 20 percig mikor is egyik kedves ismerősöm jelezte nézhetnénk valami filmet nálam mert pont ráér délután és mivel pont csajról volt szó nem mondhattam nemet:D.

Este aztán ő hazament, de volt váltás, egyik haverom aki 8 üveg borral állított be, meg öcsém aki mivel fenn maradt Pesten gondolta átjön kicsit romlani. Kb. reggel 4ig fennvoltunk, toltuk a pokert meg a FIFA-t felváltva, a 8 bor is elég szépen kopott szal a hangulatra se lehetett panasz.

Szombaton 11kor már fenn voltam, főztem krumplipaprikást (jaja kis konyhatündér veszett el bennem csak sokszor lusta vagyok nekiállni főzni) azt jól bekajáltuk, öcsém lelépett haza, spanom meg kérdeztem nincs e kedve eljönni futni. Vesztére igent mondott, gyorsba feldobtam a futóruhám, aztán go to János-hegy. A srácnak már a buszon felfelé láttam a kínt az arcán, tudta ő nem kellett volna jönni. Mivel marha jó fej vagyok a jó sok emelkedővel teli részt választottam kezdésnek:D:D. Már zúztunk vagy 10 perce én elöl spanom mögöttem, amikor is hátranézek, a srác sehol, gondoltam visszafutok megnézem, mi a franc van, 100m-re meg is találtam, kb nem kapott levegőt, de már messziről is hallottam ahogy ezerrel sípol a tüdeje. Kérdeztem okés-e, erre az volt a válasz nem vagyok normális hogy tudom nem csinált fél éve semmi sportot én meg kihozom ide egyből. Ejj mondom nem lett volna muszáj hisz demokrácia van, már amikor nincsenek SÜN-ök a közelben. Este aztán Vasárnap reggelig toltam a pokit de csak arra voltam jó hogy kicsit kompenzáljam a hétvégén összeszedett downswingből adódó bukót.

Vasárnap, nem csináltam semmi értelmeset, délben keltem, kaja után forma 1 nézés-alvás. Sikerült is este 8kor felkelni, itt már sejtettem, hogy ebből hajnalig alvás nem lesz, ásványvíz bekészít, gyors zuhany és már toltam is a pokert, illetve toltam volna ha a közben elindított windows frissítés nem bassza szét a pokertracker adatbázisom, jól tiltre is tett, rakhattam újra az egészet. Na de sebaj újratettem & start the game kb 22:00 volt már ekkor, mivel jól tilten voltam az előzményekből adódóan jó kis bukóval indítottam, de aztán reggel 4korerős pluszban szálltam ki......persze az órára rápillantva még leszidtam magam, hogy a faszért kellett eddig fennlenni és reggel nem fogok tudni felkelni......

 

Most hirtelen ennyi. Jók legyetek and enjoy the life!

 

 

 

 

Szólj hozzá!


2009.05.06. 12:39 Dracoo

Fenn a János hegyen, nyílik már a.......

2009-05-06 Budapest

Holla!

Tegnap este még írni akartam ide, de aztán elszaladt az idő meg olyan fél éjfél felé gyakorlatilag beájultam az ágyba. Na igen a futóedzés a hegyen megtette a hatását, nem kellett hogy fejbe verjen az álommanó:D:D Így sikerült kb 6-7 órát aludnom ami egész jó az elmúlt időszakhoz képest, igaz reggel ennek ellenére alig bírtam kimászni az ágyból. Ja és még tegnap csak nem is söröztem, pedig mostanában azért leküldök elég gyakran 1-2 dobozzal, na ezek után merje még valaki azt állítani, hogy alkoholista vagyok:)

Pokerezni tegnap nem pokereztem, már akkor bealudtam majdnem mikor spanom átjött, hogy segítsek neki elküldeni az iratainak a scanjait mert holmi galád pokeres ügyfélszolgálat képes volt neki bekérni....Jut eszembe nekem is bekérték el is küldtem, vissza is jeleztek hogy nem tisztán láthatóak rajtuk az adatok. Persze értem én a viccet csak kurvára nem szeretem, főleg mikor ezt akkor játszák el, mikor kikérek némi pénzmagot, kurva érdekes, befizetésnél még egyszer sem kértek semmit......Átugrottam ide a szomszédba a copy-ba, hogy ugyan már scanneljenek vmi álomszépet ezeknek a moronoknak, csaj meg elküldte emailben, legalábbis erősen bízom benne mert eddig nem jött semmi, még várok egy órát és, ha addig sem áll változás az ügyben átmegyek és felgyújtom az egész pucerájt...

Háh, csajok:DD Edzőm mondta érdemes nyáron is feljárni a Normafához futni mert szinte csak lányok járnak oda fel meg ott bandáznak az erdőben...thx the information, azt hiszem jópárszor ellátogatok majd oda futásügyileg, amúgy is kell egy kis változatosság mert a Margit-szigetet már egy kissé unom. Na meg az sem lenne utolsó ha haverokkal felpakolnánk némi alkoholt és felmennénk kicsit lazítani meg piázgatni a természetbe..

Ja igen, befizettem 1 hónapra egy nemzetközi viszonylatban is elismert poker oktató oldalra, tegnap nagy hirtelen meg is akartam nézni egy videot, de mint említettem kissé ki voltam ütve meg asszem még talán be is aludtam a laptop előtt, a vásárolt redbullt meg olyan holt fáradtan már nem akartam ellőni jó lesz az még mára:):)

Szebb jövőt!

 

 

Szólj hozzá!


2009.05.05. 13:45 Dracoo

Tavaszi fáradtság és royal fröccs

2009-05-05 Budapest

Sziasztok!

Igazság szerint valami brutális módon álmos vagyok, remélem nem alszom el blogírásközben. Tegnap este/délután még ledőltem kicsit aludni futás előtt...ez volt délután 5kor,fél 7kor keltem na mondom nem is baj legalább nem lesznek annyian a szigeten. Kómásan futóruha és cipő fel, kulcs be, liftet hív, lemegy....BKV bérlet fennhagy, káromkodás vissza, fel, bérlet be & go to Pest&Demszky büszkesége a Combino villamos.

2 megállóval és 2 bollonddal később (Pesten minden BKV járaton van legalább 1 nem normális de általában több és sokszor hihetetlen műsort tudnak rendezni) meg is érkezek a kis zöld szigetre a betonputri és a holtmocskos Duna közepén. Bemelegítés közben nézem a mellettem elhaladó futókat és azon gondolkozok, hogy miért muszáj ebből a kis esti mozgásból is divatversenyt csinálni. Sokszor látok olyan embereket akik olyan ruhában futnak, hogy másnak az egész évre szánt ruhafelújítási költségvetése nem takarja be.

Háh na mind1 ilyen költségvetési dolgokba ne menjünk bele arra ott vannak a vezető libatolvaj és köztörvényes bűnözők akik "politikus" munkakörben meresztik a seggüket és alszanak vagy pogácsáznak egész nap a parlamentben:D:D

Hát ahogy az első bejegyzésben ecseteltem az első kilométer kín volt vagyis inkább az első kettő, de nagy rutinos futó révén beálltam csökkentett sebességgel egy kellemes kinézetű kis barna cicababa mögé még kellően felpörgött a szervezetem és bemelegedtek az izmaim a nagyobb tempohoz.

Otthon aztán eszembe jutott hogy elkövettem egy nagy hibát, nem vettem sört visszafele, gyorsan le is ugrottam a kis sarki éjjelnappaliba egy doboz hűtött sárga nedűért:) Zuhanyzás és a kötelező esti dolgok után úgy gondoltam tolok egy kis pokert mert igazából álmos nem voltam, meg amúgy is úgy láttam elég kellemes kis cashgame asztalok alakultak ki sok idiotával (ez alatt ne értsétek azt hogyén néha nem lennék az:D)

Egész este/éjjel nagyon jól ment igazából a coolerek is velem voltak szal egész szép nyerőben szálltam ki...persze már megint sikerült 2-ig fenn lennem, hát ez nem lesz így jó hmm.....Ja és ősz óta először újra volt egy royal flushöm ami már magában is szép de még ki is fizették, íme a leosztás az egyéni kommentjeimmel:

Hand info:

Date: 2009/05/05 00:33:24
Type: Cash Games
Game: Hold'em NL
Table: TH 201
Blinds: $€0.12/€0.25

Table info:

Seat 1: CO ($36.05)
Seat 2: Button ($27.01) ez vagyok én
Seat 3: SB ($20.68)
Seat 4: BB ($7.80)
Seat 5: UTG ($26.38) ez meg az ellen
Dealt to Button

 

 
 
 
Preflop: (Pot: $0)

RAISE UTG, to $1.25 haha 5 nagyvakkal emelek lássátok milyen erős lapom van (AQ)
FOLD CO
RAISE Button, to $3.50 lássuk mennyire erős az a lap?
FOLD SB
FOLD BB
CALL UTG, $3.50 annyira nem de alulról kell bemenni aztán mákolni

Flop: (Pot: $7)


 
 
 UTG:dámám van dámám van ráadásul lyuksorhúzó adok mindent
 
CHECK UTG
BET Button, $4.34 pénzért licitálok egy kicsit erősebb c-bettel, ráadásul a range-t eltalálhatta a flop neki is
CALL UTG, $4.34 hmm, csak egy bubi kell és sorom van az ellenfél meg nyílván airre hívogat marg amúgy is ott a dámám-> CALL:D
 
Turn: (Pot: $15.68)

 
 
 
 
CHECK UTG
BET Button, $9 kicsit a pot és az ellenfél stackjének a fele alatt hívok, nyílván azt akarom betolja, talán kis gyengeséget sugall a bátortalan nagysága a hívásomnak
ALL-IN UTG, $18.54 HAHA megvagy te mocsok blöffer meg amúgy is dámám van és lyuksorhúzó
CALL Button, $18.54 ezaz!
 
River: (Pot: $60.60)

 

 UTG: megvan a sorom megvan a sorom

 

Showdown:

SHOWS UTG       csaló mocskos online poker sohatöbbet nemjátszok idiots

 

 

SHOWS Button

Button wins the pot of $50.48 köszi öreg hogy kifizetted a nut-riverre royal flushöm, de azért nem gondoltam volna AQ-val izmozol nh, ty, wp:):)

 

 Jók legyetek!

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!


2009.05.04. 15:18 Dracoo

..3..2...1...cards in the air and lets get the party started!:)

2009-05-04 Budapest

 

Sziasztok kedves olvasók!

Be kell vallanom eddig már vagy kétszer blogolásra adtam a fejem,de egyszer sem volt hosszú életű:) Szó lesz itt mindenről kérem és mindenkinek be is lesz szólva:) Lesz poker, bulik, csajok, haverok, zene, mindent amit akartok........nem, nem fogom megmondani a tutit mit kell csinálni stb, csak azt vezetem, hogyan is élek, mer miért ne?:) Ha pedig olvassa valaki és jól szórakozik nekem már megérte:)

Mivel az elmúlt 5 napom nem az alvásról szólt előre (utólag??) is elnézést kérek a bevezető bejegyzés összevisszaságáért.

Szal aki nem tudná Tibinek hívnak 25 vagyok keresem korban hozzám illő és szeretek meglepő módon pokerezni, bulizni. Budapest-Mosonmagyaróvár tengelyen vagyok fellelhető egyenlőre, ...hétköznap Pesten, 7végén meg Móváron. Aztán remélem ez majd vmi puccos európai város elit negyedére változik miután nyerek a lottón vagy jobb esetben megnyerem poker világbajnokság főversenyét (na jó a 2. hely is elég lenne).

Jelenleg melóban poshadok és még úgy fél 5ig kéne is de szerintem, megrövidítem ma a munkaidőt, hiszen ma éjjel is sikerült nem lefeküdni. A vonaton aludtam ma kb 2 órát, ami köztudottan még fáradtabbá tesz......anyagilag megérte a fenntlét, legalább az anyagi biztonság megvan ha más nincs is....

Este a fáradság ellenére futást tervezek a szigeten, az első egy km biztos pokol lesz szvsz, de majd átalszom:D:D Holnap meg mivel javában dübörög az érettségi és nem lesz terem (mer nehogy bombát csempésszünk már be az öcsikének, hogy megussza a töri írásbelit)  edzésen ezért fenn fogunk zúzni egyet a János-hegyen hijj de jó lesz......azért remélem ma este aludni is sikerül:)

Ja és meg fogok inni egy sört szépen este mikor sötétedik a teraszon és kibaszott nagy fíling lesz gyerekek....

 

2 komment


süti beállítások módosítása